~Október 3., Hétfő [Adél naplója] #36

Ma már mehettem suliba, mivel megszoktam, hogy későn kelek, átaludtam az ébresztőt. Mint mindig, Hanna rugdosott.
-Hanna, még azért fáj a lábam...- nevettem.
-És? Legalább fel óhajtottál kelni- röhögött.
-Ahhj.
Mikor felkászálódtam, berontottam a fürdőbe, és gyors fogmosás, és hajcopfozás után felvettem egy szürke csőfarmart és egy kockás inget. A tükörbe nézve azon gondolkoztam ne húzzak-e egy szalmakalapot.
-Adél, úgy nézel ki mint egy farmer. Így nem ismerlek- mosolygott szemtelenül, az én édes, drága, kedves, és megértő nővérkém.
-Hanna, add ide a fehér pólódat- mutattam a szekrényre. Oda is adta, csak, hogy nagy volt rám. Gyors leleményességemmel egy övvel a derekamnál rögzítettem a felsőt, hogy ne essen le rólam. Pech, hogy nekem már ma is kell tesiznem.:(
Szabi a kapuban várt, átölelt miket, majd elkezdte mesélni Hannának, hogy tegnap hogy kaptam ki Wii-n. Az a gáz, hogy én vertem le őt, úgyhogy mi az egész utat végig veszekedtünk, miközben Hanna, csak mosolygott rajtunk. A suli előtt Martin, Ádám és Bence állt.
-Bence, de rég láttunk- hülyült Szasza.
-Neked is jobbulást- nevetett Ben.
-Jaj, srácok én is itt vagyok- nevettem. Ekkor Bence Hannát dühítette.
-Martin, gyere kezdődik... Montana mindjárt kész- hülyült. Abban a pillanatban megfogtam Ádám szendvicsének az alufólila labdáját, majd fejen dobtam. Na csak ez kellett. Rögtön elkezdődött a kajacsata. Valaki egy rántott hússal talált fejbe, én meg a támadó irányából egy tojást dobtam vissza. Martinon tört szét. A fején csak úgy csurgott a tojás, a héja meg darabokban.:) Mi természetesen szakadtunk a röhögéstől. Lassan bementünk a terembe. Matekon a tanár, szívatott minket. 6 egyenletet kellett megoldanom 1 perc alatt. 1-nek a fele sikerült. Úgyhogy sajnálatos módon kaptam egy 1-est, ami az egész napomat elrontotta. Kémián feleltem, bár nem tudom miből és nem tudom miért, de azért erős súgásokkal (Hanna, Erik) azért meglett a 3-as.:) Anya nem lesz valami boldog. Tesin röpi volt a teremben. Én voltam Hannával, Réka és Klau együtt. 4:2-re kaptunk ki, mert Kaszáné engedett játszani, amikor ugyan nincs felmentésem, de azért még fáj a lábam. Ének előtt Ádám a padon táncolt, Erik tanult, Andris és Szabi puskát gyártott a doga előtt. Órára nem az énektanár, hanem az ofő jött be a terembe.
-Nem lesz ének??? kérdezte Ádám üvöltve.
-Nem a tanár hiányzik- mosolygott az ofő.
-Igeeeen- ordított Bence.
Ezt az órát végig beszélgettük. Törin filmet néztünk. A csatahajó volt a címe. Hát...mindenki látványosan unatkozott. Olasz kultúra szakkörön az énekekről beszéltünk. Mármint, hogy az olaszok milyen zenét hallgatnak. Suli után a hidegben Hannával baktattam haza. Az út csendben telt. Hazaérve anyuék nem voltak otthon. Amíg én leckét írtam, addig Hanna csinált vacsit. Nem tudom mi volt, de nem is ízlett. Viszont megettem egy falatot.

~Október 2., Vasárnap [Hanna naplója] #35

Andris kb 11-kor jött át, 12-ig sírtam, aztán szétbőgött fejjel elindultam a suliba színezni, csak most vittem magammal a saját ceruzáimat. Adélt anyáék nem engedték még el, ezért Ő átment Szabihoz. Lassan kullogtam le az úton, csak az vígasztalt, hogy ma Adél haza jött. Andrissal is beszélnem kellett volna már rég, de nem ment. Nem akartam szembesülni a ténnyel, hogy elmegy..
Amikor beértem a suliba Erik fogadott.
-Szia Hanna! Hogy vagy?- kérdezte a kisírt szemeim láttán.
-Jól, köszi. A levelek?- erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-A tegnapi rajzok nagyon jók lettek! Benett már felvitte azokat, amik még nincsenek kész, már neki is állt.- lelkendezett Erik. Láthatóan tényleg nagyon tetszettek neki a tegnapi levelek.
Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, viszont a nagy lendület miatt szó szerint beestem a terembe. Igen, Hanna megbotlik a küszöbben. Ügyes vagy Hanna!
Beni halkan kuncogott egy kicsit, majd gyorsan összekapart.
-Vicces, a tegnapi napot is így indítottuk!- tört ki belőle a nevetés. Gyorsan rámosolyogtam és odaültem a még mindig összetolt padokhoz. Követte a példámat, leült mellém. Hamar kihalásztam a táskámból a tolltartómat és elé tettem. Csak őszi színek voltak benne, így találomra kivett egyet és elkezdett színezni. Próbáltam átnyúlni a padon, de nem értem el a kiszínezetlen leveleket és nem sokon múlt, hogy az ölébe ne essek. Fülig vörösödtem, miközben valami "bocsánat" félét próbáltam kinyögni, amikor berontott egy barna hajú csaj, odarohant Benihez (megjegyzem, kis híján lelökött a székről) és gyorsan elhívta mittudoménhova.

*

Később megtudtam, hogy a lány a suli újság egyik főszerkesztője és riportot készített Benivel. 

A levelek fele lett csak kész ma, de ez Erik szerint így is túlteljesítés, mert pontosan 89 db A/4-es levelet kell élethűen kiszíneznünk és egy kicsit több, mint a felével (47-tel) kész vagyunk. Szóval a jövő héten el leszünk kérve a rajzokról, hogy be tudjuk fejezni. De én megmondtam, hogy Adél nélkül nem vállalom (ne csak Én szenvedjek:D♥), ezért Ő is el lesz kérve.

~Október 2., Vasárnap [Adél naplója] #34

Tegnap mikor Hanna hazaért azonnal a nyakamba ugrott örömében.

-Úúú, Adél gyere fel, el kell neked mondanom valamit- mosolygott rám a szemeivel. Mindketten anya felé sandítottunk, aki egy kamaszkezelő könyvet bújt. Hangosan felnevettünk, mire anya is felkapta a fejét,

-Menjetek csak- nézett ránk. -Olyan gyorsan felnőtök- könnyezett.

-Anyaaaa- mondtuk egyszerre. Én szívem szerint, a nappaliba maradtam volna, de Hanna megfogta a csuklóm és felrángatott a lépcsőn. A szobánkba beérve, azonnal ráfordította a zárat az ajtóra. 

-Adél...az van, hogy van a rajzszakkörön egy srác, akibe ma elbotlottam, miközben egy papírköteget vittem. És... Bocsánatot kért, majd a szétszóródott papírlapokat összeszedte és felvitte a termünkbe. Ott leült mellém a padba és elkezdte kiszínezni a leveleket. Később összetoltuk a padokat, és együtt színeztünk. A neve Róti Benett, de mindenki Beninek szólítja. Gyere nézzük meg a Face adatlapját- ezek után leszedte a polcról az alig használt, poros laptopot, majd megnéztük az adatlapját.

Név: Róti Benett (Beni)
Kor: 16 
Hobbi: Rajzolás, gitározás, focizás, halászás, szörfözés, kenuzás, vitorlázás, úszás
Egyéb: A szülei híresek






-Jaj, Adél, olyan cuki- nézett a szemembe Hanna.
-Hanna, neked tetszik- mosolyodtam el.
-Nem is- vágott vissza.
-Dehogynem- a csendet ami akkor ránk telepedett egy halk kopogás törte meg. Amikor nyílt az ajtó Andris fejét, bedugta, hogy bejöhet-e.
-Gyere- nevettem fel.
-Nem is kellett volna kopognod. Csak benyitni és kész- nevetett Hanna.
-De kopogni illik- nevetett Andris.
-Te tudod- hagytam rá. -És mi járatban errefelé?
-Ööö... a költözésről akartam beszélni. Hanna... nekem... el kell költöznöm- dadogta. -A félévet még itt töltöm és utána nekem el kell mennem- ekkor könnybe lábadt a szeme.
-Andris...én, sajnálom- a megérzéseim nem csaltak.
-Andris... gyere menjünk ki sétáljunk egyet- néztem rá. Mikor Andris bólintott visszafelé ránéztem Hannára, aki biccentett egyet, hogy nem csaltak a megérzéseim.
-Anya, elmentünk sétálni, és ne menj fel Hannához, hagyd most- komolyodtam el.
-Mi történt?
-Semmi, csak, most magányra vágyik- nyugtattam anyut. Vette a lapot úgyhogy tovább csinálta a vacsit.
Mikor Andrissal sétáltunk, a kapunknál elköszönt. Amikor, bementem anya és apa vacsorázott.
Anyu, én most nem vagyok éhes- figyeltem. Álltam, a tekintetét, hagytam, hogy fürkésszem. Bólintott. Ekkor felrohantam a lépcsőn és egyenesen az ágynál zokogó Hannához léptem. Leültem mellé, és vigasztalni kezdtem. 

~Október 1., Szombat [Hanna naplója] #33 2/2

Már sokszor láttam a folyosón, néha egy-egy lány kíséretében. Párszor köszönt rajz szakkörön. Állíthatom, nagyon tehetséges, ha nem a legtehetségesebb a suliban. Vörös haja össze-vissza állt, mintha csak most kelt volna fel, de kétségtelenül ennél jobban nem is állhatott volna. Rikító, nagyon világos, kék szemével aggódóan mért végig. Nem szólt többet, csak elment és összeszedte a lapokat a messzebb helyekről. Aztán felkapta a dobozt.
-Melyik terembe vigyem?- kérdezte mosolyogva, bár ellentmondást nem tűrő hangon.
-A második emeletre kell vinni- mondtam a cipőm orrát pásztázva. Nem tudtam a gyönyörű szemébe nézni. Azzal elindult felfele a lépcsőn. A nehéz dobozt gond nélkül cipelte fel egészen a termünkig. Lerakta az egyik asztalra és beült a mellette levőbe. Előtte színes ceruzák tömege torlódott.
-Mit csinálsz?- kérdeztem meglepetten.
-Segítek színezni. Ez egy kicsit sok lesz egy embernek, nem?- mosolygott, de olyan aranyosan, hogy szinte összeestem, ezért inkább gyorsan beültem a mellette levő padba.
-Össze kéne húzni a két padot, hogy Te is elérd a ceruzákat.- bólintottam. Felállt és egy mozdulattal összetolta a két padot. Megemeltem a széket, hogy én is közelebb menjek. Elém tett egy lapot. Olyan zavaró volt, hogy egy adonisz ül mellettem. Hála az égnek gyorsan ki tudtam kapcsolni, csak a rajzra figyelni. Már 3 lappal voltam kész (ami mellesleg 30 perc lehetett, mert egy A/4-es levél élethű elkészítése minimum 10 perc, ha rendesen akarom csinálni), amikor megszólalt.
-Neked van az az iker tesód?- fordult hozzám.
-Igen, egypetéjű ikrek vagyunk.- mosolyogtam vissza, csak épp a lapomat bámultam. Óvatosan oda sandítottam. Neki már 5 lap is kész volt, épp a 6.-at kezdte.
-Amúgy Beni vagyok!- nyújtotta a kezét. Félénken felnéztem rá, előbújva a hajam mögül.
-Hanna.- mondtam egy halvány mosollyal és megszorítottam a kezét. Meleg volt, puha, egy igazi művész keze.
-Nem szereted, ha Bencének hívnak?- kérdeztem.
-Nem, főleg azért mert nem az a nevem!- nevetett.
-Akkor minek a becézése a Beni?- őszintén szólva meglepett, annyira, hogy felkaptam a fejem és azonnal a tekintetét az enyémbe fúrta.
-Benett. Róti Benett, alias Róti Beni.- mosolygott. Alig bírtam megválni a kék szemétől, de végül is belemélyedtem a munkámba. Kb megcsináltunk 25 lapot, aztán hirtelen csengettek. Ez annyit tett, hogy végre hazamehetünk. Holnap megint el kell jönnöm, a kész rajzok leadásánál közölték velem. Pazar.

~Október 1., Szombat [Hanna naplója] #32 1/2

Mikor reggel felébredtem zuhogott az eső. Ami mellesleg nem szegte a kedvemet, mert tegnap felhívott minket Adél dokija, hogy előbb elengedik. Holnapra itthon lesz*-*!
Már csak Andris miatt kell aggódnom. Nagyon próbált megnyugtatni. Azt mondta, hogy valószínűleg be tud költözni a nagymamájához, ha úgy adódik. Ezzel valamelyest meg is nyugtatott, de azért sajnáltam. A szülők nélkül, úgy, hogy csak szünetekben látja őket...
Ezeken kattogtam miközben levonszoltam magam a lépcsőn. Ránéztem a falon ketyegő órára. Már 11 múlott. Anya a konyhában forgolódott, apa a nappaliban olvasta a reggeli újságot. Nem voltam éhes, ezért inkább visszacsoszogtam a szobámba, hogy átöltözzek. Ma be kellett menni a suliba, valami ősszel kapcsolatos izé ("izé"...azért tudok magyarázni, nem?:D) lesz egész jövőhéten, ezért be kell mennünk ma díszíteni.
Délre bent is voltam, a megbeszéltek szerint. Épp hogy megérkeztem Erik egy hatalmas doboz papírt nyomott a kezembe.
-Szia Hanna!- köszönt (szinte ő az egyedüli, aki nehézség nélkül megkülönböztet minket!:O)
-Jó reggel. Mik ezek a papírok?
-Levelek vannak rájuk nyomtatva. Arra szeretnélek megkérni, hogy színezd ki ezeket a leveleket élethűen, hogy fel tudjuk rakni őket! Nagy kérés?- nézett rám kerek, barna szemekkel. És mivel Hanna olyan kedves, ezért persze, hogy elvállalja, hogy 150 lapnyi levelet kiszínez. Hurrá!
Ahogy vonszoltam be a súlyos dobozt az aulán át, sikerült megbotlanom, szinte az első szembejövő ember lábában. Hatalmasat estem és a lapok is szana-szét repültek.
-Ne haragudj, jól vagy?- kérdezte az aggódó hang. Persze, most estem pofára, de tök jól vagyok, mert ez a logikus, ugye?! Ja.
-A lapok!- nyögtem ki nehezen, mert a levegőm is beszorult. Nagy nehezen feltápászkodtam, és körbe szemléltem. Lapok még az aula másik végében is voltak. Most, hogy megvolt a terep szemle, jöhetett az, akibe elestem.
-Azok csak lapok! Te jól vagy?- nos, ez legalább kedves volt. Amint nagyjából összekapartam magam, megnéztem az illetőt.

~Szeptember 28., Kedd [Hanna naplója] #31

Egy hét telt el az utolsó bejegyzésem óta. Nem nagyon volt időm írni, állandóan Adéléknak hordtam a leckét vagy csak szimplán bent voltam velük. Bencééknek azóta elég nagy bűntudatuk van, bár ez érthető. Kedves Szabitól. hogy nem neheztel rájuk. De tényleg! Kicsit sem!:)
Adél lassan kezd felépülni, várja már, hogy szabadulhasson. Megértem. Tudom milyen.. Biztos nehéz lesz neki visszailleszkedni, hisz kb fél hónapot hiányzott. Az elején biztos úgy fogja érezni, hogy kiszorult minden honnan, de biztos idővel ez is javulni fog.
Unottan jöttem haza a suliból, fáradt voltam, éhes. Andris nem tudott haza jönni velem, valami dolga akadt. Az idő elég borús volt, most éreztem igazán, hogy beköszön az ősz.  Nem szeretem ezt az évszakot. Olyan...szomorú.
A kapu hangosan nyikorgott, amikor beléptem a kertbe. Anya dugta ki a fejét az ajtó mögül.
-Gyere be kicsim, Andris már vár!-  meglepődtem, nem mondta, hogy átjön.
Beléptem a meleg lakásba, de olyan üresnek tűnt. A kandallóban fel voltak sorakoztatva a farönkök, apa már felkészült a hidegre. Andris az egyik fotelben kuporgott, szemét le sem véve rólam.
-Szia- mosolyogtam rá, bár elég halkra sikeredett a köszönés.
-Szia- jött vissza, bár Ő nem mosolygott.
-Valami...történt?- kezdtem aggódni a nyomott hangulat miatt.
-Nem, dehogy. Csak tudod..az ősz..meg úgy minden.- vonta meg a vállát Andris.
-Gyerekek, menjetek fel Hanna szobájába! Csináljak egy teát?
-Nem kell anya, köszönjük.
Amint beértünk a szobánkba magunkra csuktam az ajtót, egy hatalmasat sóhajtottam és megöleltem Andrist. Ő is aggódott Adélékért.
-Figyelj Hanna!- nézett a szemembe. -Szeretnék mondani valami nagyon fontosat!- vette komolyra a figurát.
-Hallgatlak! Mondd nyugodtan. Köztünk marad.- mosolyogtam rá bíztatóan.
-Kösznöm. Arról van szó...hhh..a szüleim el akarnak költözni...