Reggel korán ébredtem, iszonyat izgatott voltam. Már 7-kor kiugrottam az emeletes ágyból (szó szerint leugrottam róla) és ott szökdécseltem, mint egy idióta. A baj ezzel csak annyi volt, hogy senkivel nem tudtam ezt megosztani. Adél teljesen berágott. Nem mondom, hogy ok nélkül, de szerintem egy kicsit túlreagálja. Teljesen odavan Bencéért, de még csak nem is engedi, hogy együtt örüljek vele. És jelenleg rosszabb, mintha leordítaná a fejem. Egyszerűen átnéz rajtam. Növelve a bűntudatom. Hurrá!
Az elsődleges feladatomnak tartottam a ruhaválasztást. Mivel Adél nem állt szóba velem Andrist hívtam magammal vásárolni és igazán értékeltem, hogy semmi rosszat nem szólt ellene. Kevés srác megy el szó nélkül vásárolni a barátjával :)
Végül is az Árkádban kezdtük, aztán rájöttünk, hogy ott minden drága. Végül is betértünk valami ruhaboltba, ahol az eladó készségesen a rendelkezésünkre állt. Először kb 5 ruhát nyomott a kezembe, ezt Andris is észrevette, ezért már most kényelmesen elhelyezkedett egy fotelba, mielőtt még bementem volna egy próbafülkébe.
Az első ruhát fel sem próbáltam, mert rózsaszín volt. Nem mintha a színnel lenne bajom, de nem akartam egy ilyen színű ruhában megjelenni. A következő egy halvány lila darab volt, hosszú, egyszerű, kis fodorral az alján. A ujjai úgy voltak megoldva, hogy a vállat ne takarják. Andrisnak nem tetszett, és őszintén nekem sem. De a többivel sem voltunk másképp. Az eladónak, mintha valami világmegváltó ötlete támadt volna 10 percre eltűnt. Amikor felbukkant egy kék ruhát hozott magával. Egyből beleszerettem, rohantam felpróbálni. Ujjatlan volt, semmi pánt. Felül szépen kiemelte vékony alakomat, testre simult. De a derekamtól hatalmas fodrokban hullámzott, egy kicsivel a térdem felett ért véget. Azonnal beleszerettem. Andris is elismerően mosolygott. Boldogan ugráltam ki a boltból az új szerzeményemmel. Hálás voltam Andrisnak, hogy elkísért.
Mikor hazaértem boldogan mutattam anyunak a szerzeményem. És a délutánom el is ment annyival, hogy mindent aprólékosan megterveztem.
2014. július 9., szerda
2014. július 8., kedd
~Október 7., Péntek [Adél naplója] #42 2/2
Amikor hazaértem (tesicuccban) felhúztam egy normális ruhát, majd egyszerűen bekapcsoltam a gépet, mivel infó volt, tömve volt. Mindenki egyszerre írt rám, kivéve 1 embert. Hannát. Mindenki kérdezgette, hogy vagyok. Mindenkinek elmondtam, hogy kamu volt.
Ben: Miért kamuztál?
Adél: Mert. Ne haragudj, de én is szeretlek...csak nem úgy...hanem mint barát...
Ben kijelentkezett.
A sírás kerülgetett. Nem bírtam. Lementem a konyhába, csináltam egy teát (hogy ne fázzak meg) és megnéztem az online filmeken milyen normális film van. Random elindítottam egyet és a teámmal néztem a laptop(unk) képernyőjét. Néha nevettem, néha elkomorodtam. A felénél ki is kapcsoltam. Nem tudtam rá figyelni. Bencén járt az eszem. Nem értettem mi van. Órákkal később mikor Hanna hazaért, vele egyszerre csörgött a mobilom. Elhúztam a képernyőn a "fogadás" gombot, majd meghallottam egy furcsa hangot.
-Benceeeeee, most ne hagyj itt, minek dobsz? Ki az a lány? Hol lakik? Hova mész?- hallottam a hangot.
-Tudod Betti, egy sokkal szebb, okosabb csinibb, és szebb lányhoz. A neve Brüszel Adél, nem mondom meg hol lakik, mert zaklatni fogod. Ja és mondtam, hogy csini?
-Benceee. Mondtam, hogy nem mehetsz el.
-Hiába zárod el az ajtót, hidd el kijutok-szemtelenkedett Ben. Valami nyikorogni kezdett.
-Eszedbe ne jusson- kiabált a lány.
-Lakók vigyázat ugrok- kiabált Ben. Egy huppanás, majd egy csattanás hallatszott. -Adél, gyere a Barátság utca 39-hez a ház előtt vagyok- nyöszörgött.
-Indulok, tarts ki- kiáltottam.
Nem tudam merre, kell menni, így hívtam egy taxi-t. A taxi-s odavitt a címre, majd a földön fekvő Ben-hez futottam.
-Van pénzed?
-Aha- mondta. -De nem zavar, hogy a földön fekszek?
-De, pillanat.
Kivettem a tárcájából a hiányzó összeget, odaadtam a taxi-snak aki már nagyon türelmetlen (!) volt. Elhajtott. Visszarohantam Ben-hez felsegítettem, leültettem egy padra, majd lassan felhívtam a szüleit, hogy mi történt. Ők most nem tudtak jönni (?) de azt mondták vigyem el az orvoshoz és utána vigyem haza (Én). Elvittem az orvoshoz, már vagy 15 perce vártunk, végül megelégeltem és bekopogtam. Ajtót nyitottak és megkérdezték miben segíthetnek.
-Ellnézést, de már vagy negyed órája várok. A barátom kiesett a 4.-ről, nem mond semmit, azt állítja minden rendben, de nem hiszem. Megvizsgálnák végre?- hadartam.
-Természetesen. Kísérje be a barátját- mosolygott a doktornő.
-Ben, gyere bemegyünk.
Lassan felsegítettem, a vállát mögém raktam és úgy mentem be vele. Felült az ágyra. Én lekkuporodtam egy kényelmes fehér bőr székre. Körbenézve a fehér falkon egy-egy kisbaba képe volt látható. A polcsoron mindenféle gyógyszer, és eszköz volt.
-Hölgyem- zökkentett ki a bambulásból a doki.
-Igen?
-Semmi baja sincs.
-Köszönöm, hogy meg tetszett vizsgálni- mosolyogtam. Bence lemászott az ágyról és elindult kifelé.
-Viszzlát- köszönt el Bence. A doki csak intett és belemerült a papírjaiba. -Tudod Adél, nekem semmi bajom sem volt. Kiváncsi voltam, hogy reagálsz- nevetett Bence.
-Ugye most csak viccelsz velem- förmedtem rá. -Miattad, rohantam mint az ökör, miattad kerültem cikis helyzetbe a dokinál, miattad mentem el otthonról. Mindent miattad- kiabáltam. Bence rájött ezt nem igazán most kellett volna.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek- mondta. -Nem gondoltam volna, hogy ilyen leszel.
Kétségkívül is belenéztem a barna szemébe. Szomorúságot tükrözött. Fekete haja a szemébe lógott, villantott egy félmosolyot amitől mindig is elolvadtam. Sose gondolkodtam el azon, hogy hogyan mondjam el neki, de miután bevallotta, hogy szeret végképp nem. Szeptember óta szeretem. Ő az egyik legmenőbb (Ádám és Szabi után) és, nem sok mindenki álmodhat róla. Gondoltam, ha nem szeret akkor mit mondjak neki.
-Gyere üljünk le egy padra- fogtam meg a csuklóját. Odarángattam a legelső padhoz, felültem a támlájára és megkérdeztem. -Mióta? Mióta szeretsz?
-Tudod Adél, én már Szeptember 1., óta. Nem tudtam, hogy mondjam el, de te nem szeretsz, mostmár mindegy- legyintett szomorúan.
-Ben, én is azóta szeretlek, csak egyszerűen nem tudtam, hogy mondjam el. Mikor bevallottad, akkor végképp nem tudtam.
-Tényleg?
-Tényleg- mosolyodtam el. Bence lemászott a padról, én meg utána. Egymás mellett sétáltunk, mindketten a gondolatainkba merülve. Végül megfogta a kezem és úgy sétáltunk haza. A kapunk előtt megállt, és a szemembe nézett.
-Szeretlek- mondta. Elmosolyodtam. Határozott mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Megfordult velem a világ. Azt kívántam sose legyen vége. Eltolt magától átölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Mennem kell, majd hívlak- suttogta. Megfordult és elment. Addig néztem míg bekanyarodott egy utcába. Mikor beléptem a lakásba felrohantam az emeletre és bekapcsoltam a gépet. Ránéztem Bence adatlapjára a Face-en és elolvastam a sorokat. Kapcsolatban Adél Brüszellel. Felnevettem. Hanna odajött és ránézett.
-Min nevetsz?- kérdezte. Elengedtem a fülem mellett. -Mi van Bencével?- kérdezősködött tovább. Lehajtottam a laptopot, Hannára néztem. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról. Áthúztam a pizsim és elmentem aludni. Mielőtt elaludtam kaptam egy sms-t.
Jó éjt Xx.
Mosolyogva aludtam el.
Ben: Miért kamuztál?
Adél: Mert. Ne haragudj, de én is szeretlek...csak nem úgy...hanem mint barát...
Ben kijelentkezett.
A sírás kerülgetett. Nem bírtam. Lementem a konyhába, csináltam egy teát (hogy ne fázzak meg) és megnéztem az online filmeken milyen normális film van. Random elindítottam egyet és a teámmal néztem a laptop(unk) képernyőjét. Néha nevettem, néha elkomorodtam. A felénél ki is kapcsoltam. Nem tudtam rá figyelni. Bencén járt az eszem. Nem értettem mi van. Órákkal később mikor Hanna hazaért, vele egyszerre csörgött a mobilom. Elhúztam a képernyőn a "fogadás" gombot, majd meghallottam egy furcsa hangot.
-Benceeeeee, most ne hagyj itt, minek dobsz? Ki az a lány? Hol lakik? Hova mész?- hallottam a hangot.
-Tudod Betti, egy sokkal szebb, okosabb csinibb, és szebb lányhoz. A neve Brüszel Adél, nem mondom meg hol lakik, mert zaklatni fogod. Ja és mondtam, hogy csini?
-Benceee. Mondtam, hogy nem mehetsz el.
-Hiába zárod el az ajtót, hidd el kijutok-szemtelenkedett Ben. Valami nyikorogni kezdett.
-Eszedbe ne jusson- kiabált a lány.
-Lakók vigyázat ugrok- kiabált Ben. Egy huppanás, majd egy csattanás hallatszott. -Adél, gyere a Barátság utca 39-hez a ház előtt vagyok- nyöszörgött.
-Indulok, tarts ki- kiáltottam.
Nem tudam merre, kell menni, így hívtam egy taxi-t. A taxi-s odavitt a címre, majd a földön fekvő Ben-hez futottam.
-Van pénzed?
-Aha- mondta. -De nem zavar, hogy a földön fekszek?
-De, pillanat.
Kivettem a tárcájából a hiányzó összeget, odaadtam a taxi-snak aki már nagyon türelmetlen (!) volt. Elhajtott. Visszarohantam Ben-hez felsegítettem, leültettem egy padra, majd lassan felhívtam a szüleit, hogy mi történt. Ők most nem tudtak jönni (?) de azt mondták vigyem el az orvoshoz és utána vigyem haza (Én). Elvittem az orvoshoz, már vagy 15 perce vártunk, végül megelégeltem és bekopogtam. Ajtót nyitottak és megkérdezték miben segíthetnek.
-Ellnézést, de már vagy negyed órája várok. A barátom kiesett a 4.-ről, nem mond semmit, azt állítja minden rendben, de nem hiszem. Megvizsgálnák végre?- hadartam.
-Természetesen. Kísérje be a barátját- mosolygott a doktornő.
-Ben, gyere bemegyünk.
Lassan felsegítettem, a vállát mögém raktam és úgy mentem be vele. Felült az ágyra. Én lekkuporodtam egy kényelmes fehér bőr székre. Körbenézve a fehér falkon egy-egy kisbaba képe volt látható. A polcsoron mindenféle gyógyszer, és eszköz volt.
-Hölgyem- zökkentett ki a bambulásból a doki.
-Igen?
-Semmi baja sincs.
-Köszönöm, hogy meg tetszett vizsgálni- mosolyogtam. Bence lemászott az ágyról és elindult kifelé.
-Viszzlát- köszönt el Bence. A doki csak intett és belemerült a papírjaiba. -Tudod Adél, nekem semmi bajom sem volt. Kiváncsi voltam, hogy reagálsz- nevetett Bence.
-Ugye most csak viccelsz velem- förmedtem rá. -Miattad, rohantam mint az ökör, miattad kerültem cikis helyzetbe a dokinál, miattad mentem el otthonról. Mindent miattad- kiabáltam. Bence rájött ezt nem igazán most kellett volna.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek- mondta. -Nem gondoltam volna, hogy ilyen leszel.
Kétségkívül is belenéztem a barna szemébe. Szomorúságot tükrözött. Fekete haja a szemébe lógott, villantott egy félmosolyot amitől mindig is elolvadtam. Sose gondolkodtam el azon, hogy hogyan mondjam el neki, de miután bevallotta, hogy szeret végképp nem. Szeptember óta szeretem. Ő az egyik legmenőbb (Ádám és Szabi után) és, nem sok mindenki álmodhat róla. Gondoltam, ha nem szeret akkor mit mondjak neki.
-Gyere üljünk le egy padra- fogtam meg a csuklóját. Odarángattam a legelső padhoz, felültem a támlájára és megkérdeztem. -Mióta? Mióta szeretsz?
-Tudod Adél, én már Szeptember 1., óta. Nem tudtam, hogy mondjam el, de te nem szeretsz, mostmár mindegy- legyintett szomorúan.
-Ben, én is azóta szeretlek, csak egyszerűen nem tudtam, hogy mondjam el. Mikor bevallottad, akkor végképp nem tudtam.
-Tényleg?
-Tényleg- mosolyodtam el. Bence lemászott a padról, én meg utána. Egymás mellett sétáltunk, mindketten a gondolatainkba merülve. Végül megfogta a kezem és úgy sétáltunk haza. A kapunk előtt megállt, és a szemembe nézett.
-Szeretlek- mondta. Elmosolyodtam. Határozott mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Megfordult velem a világ. Azt kívántam sose legyen vége. Eltolt magától átölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Mennem kell, majd hívlak- suttogta. Megfordult és elment. Addig néztem míg bekanyarodott egy utcába. Mikor beléptem a lakásba felrohantam az emeletre és bekapcsoltam a gépet. Ránéztem Bence adatlapjára a Face-en és elolvastam a sorokat. Kapcsolatban Adél Brüszellel. Felnevettem. Hanna odajött és ránézett.
-Min nevetsz?- kérdezte. Elengedtem a fülem mellett. -Mi van Bencével?- kérdezősködött tovább. Lehajtottam a laptopot, Hannára néztem. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról. Áthúztam a pizsim és elmentem aludni. Mielőtt elaludtam kaptam egy sms-t.
Jó éjt Xx.
Mosolyogva aludtam el.
2014. július 7., hétfő
~Október 7., Péntek [Adél naplója] #41 1/2
Reggel amikor felébredtem, ránéztem az órámra, 3/4 nyolc volt. Áááá, Hanna nem ébresztett. A konyhába lecsoszogva becsomagoltam a reggelimet, majd elolvastam a papírt amit Hanna írt:
"Először is ne haragudj, hogy elmentem
de beszélnem kellett Benivel, a holnap-
al kapcsolatban, meg amúgy sem volt
kedvem felkelteni, csak siess be.
Puszi: Hanna
U.i.:Az esernyőt elvittem"
Engem elöntött a méreg és nem tudtam mit szólni. Felmentem, felkaptam a táskám ledobtam a földszintre, felhúztam egy sárga pólót, rá egy pulcsit, mivel elég hideg volt. Ja, és az eső is esett. Amikor kimentem, rájöttem, hogy egy lehelletnyi smink sincs rajtam. A farmeremen csak úgy gyűltek a fekete (vagy sötétkék) foltok. A hajam vizes lett, de nem izgatott. Nem tudtam mit szólni Hanna viselkedéséhez, így hát még futni sem volt kedvem. Az esőben esernyő nélkül, vizes hajjal, vizes nacival, vizes pulcsival, átfagyva ballagtam és nem is tudtam hova tenni a dolgokat. A gondolkodásból az zökkentett ki, hogy valaki megfogta a kezem. Ránéztem, de a pulcsija a szemébe volt húzva, nem láttam az arcát. Néma csendben sétáltunk. Nem tetszett ez a kézfogás izé, de fáztam, és az Ő keze olyan nem is tudom...ilyen... meleg volt. Egyszer csak elengedte. És akkor a pulcsiját terítette a hátamra. Az arca megdöbbentett. Ez...Ez Bence volt... Nem is gondoltam volna., semmiképp se.
-Bence...te mit művelsz?- kérdeztem halkan, vékony, rémisztő hangon.
-Én csak...megláttalak megfogtam a kezed, aztán elengedtem és odaadtam a pulcsimat.
-De meg fogsz fázni, másrészt miért fogod meg a kezem????- kiabáltam
-Azért, hogy ellenőrizzem mennyire fagytál át.
-Ben...én...én nem...nem hiszek neked.
Fogtam magam és elkezdtem sietni, nem ért más utol. Már megint késtem. Mikor bekopogtam Föcire , benyitottam, majd Béla után mindenki felém fordult.
-Te...ti miért késtetek?- kérdezett gyanúsan Béla
-Elnézést elaludtam...
-Miattam- folytotta belém a szót Bence.
-Jó, ezt elnézem...de Bence te húzz pólót, Hanna te meg húzd át a tornacuccod.
-Elnézést én Adél vagyok.
Erre aztán mindenki nevetni kezdett. Bence levette a hátamról a pólót, miközben a többiek "húúú-zni" kezdtek. Önkéntelül is elmosolyodtam. Beindult a terembe én meg a folyosóra. A tesizsákommal levonultam az öltzőbe, majd áthúztam a rucim, végül felértem csengetésre. Az anyagot otthon kell kidolgoznom. Szünetben Hanna leült a padomra és megkérdezte mi volt.
-Semmi, de talán...
-Mi talán?
-Hanna végig hallgatnál?
-Figyelek.
A többiek persze nem mentek ki a teremből, mert amolyan ebből balhé lesz uralkodott a teremben.
-Mondjuk, ha nem mentél volna el reggel, mielőtt még föl sem keltesz, mert tudod, hogy mindig elalszok. Akkor nem lett volna az, hogy későn érek ide és Bence talán nem fogta volna meg a kezem, ne adta volna oda a pulcsiját, ha te mondjuk egy ici-picit kedvesebb vagy. Otthon hagytadd volna az esernyőt, mert amikor lementem öltözni, ott volt egy felmentett lány és megkérdeztem tőle mennyire esett, tudod mit mondott? Azt hogy szinte csak csepegett.
-De Adél, honnan tudhattam volna, hogy hogy fog esni az eső?
-Téged komolyan az eső érdekel? Én megkaptam a második igazolatlanomat miattad. Tudod, hogy minig elalszok. Mikor beértél hívhattál volna.
-De miért hívtalak volna?
-Talán mert elaludtam.
-Jó, majd otthon megbeszéljük.
-Jó majd otthon-sóhajtottam. Ezután a "kis" vita után mindenki faggatni kezdett, hogy mi volt. Alig bírtam lerázni őket. Infón a kétszemélyes padokban, ugye névsor szerint ülünk, így én Bence mellett ültem. Mondhatom csodás. Miközben Brecski diktált, addig Bence kitépett egy lapot a füzetéből és írni kezdett. Mellém csúsztatta a papírt.
Haragszol :S
Kicsit, bár nem azzal van bajom, hogy így viselkedtél, csak nem tudom miért...
Tudod, Adél, én... én szeretlek.
Elolvastam a sorokat, majd visszatoltam mellé a papírt, elpakoltam és felkaptam a táskám.
-Tanár úr rosszul vagyok- mondtam.
-Mennyire?
-Nagyon
-Jó Adél akkor menj haza, majd Hanna elmagyarázza az anyagot.
-Rendben, viszlát.
Mielőtt kimentem volna, visszafordultam és mutattam Bencének, hogy hívjon. Kacsintott egyett, majd tovább másolta az anyagot.
"Először is ne haragudj, hogy elmentem
de beszélnem kellett Benivel, a holnap-
al kapcsolatban, meg amúgy sem volt
kedvem felkelteni, csak siess be.
Puszi: Hanna
U.i.:Az esernyőt elvittem"
Engem elöntött a méreg és nem tudtam mit szólni. Felmentem, felkaptam a táskám ledobtam a földszintre, felhúztam egy sárga pólót, rá egy pulcsit, mivel elég hideg volt. Ja, és az eső is esett. Amikor kimentem, rájöttem, hogy egy lehelletnyi smink sincs rajtam. A farmeremen csak úgy gyűltek a fekete (vagy sötétkék) foltok. A hajam vizes lett, de nem izgatott. Nem tudtam mit szólni Hanna viselkedéséhez, így hát még futni sem volt kedvem. Az esőben esernyő nélkül, vizes hajjal, vizes nacival, vizes pulcsival, átfagyva ballagtam és nem is tudtam hova tenni a dolgokat. A gondolkodásból az zökkentett ki, hogy valaki megfogta a kezem. Ránéztem, de a pulcsija a szemébe volt húzva, nem láttam az arcát. Néma csendben sétáltunk. Nem tetszett ez a kézfogás izé, de fáztam, és az Ő keze olyan nem is tudom...ilyen... meleg volt. Egyszer csak elengedte. És akkor a pulcsiját terítette a hátamra. Az arca megdöbbentett. Ez...Ez Bence volt... Nem is gondoltam volna., semmiképp se.
-Bence...te mit művelsz?- kérdeztem halkan, vékony, rémisztő hangon.
-Én csak...megláttalak megfogtam a kezed, aztán elengedtem és odaadtam a pulcsimat.
-De meg fogsz fázni, másrészt miért fogod meg a kezem????- kiabáltam
-Azért, hogy ellenőrizzem mennyire fagytál át.
-Ben...én...én nem...nem hiszek neked.
Fogtam magam és elkezdtem sietni, nem ért más utol. Már megint késtem. Mikor bekopogtam Föcire , benyitottam, majd Béla után mindenki felém fordult.
-Te...ti miért késtetek?- kérdezett gyanúsan Béla
-Elnézést elaludtam...
-Miattam- folytotta belém a szót Bence.
-Jó, ezt elnézem...de Bence te húzz pólót, Hanna te meg húzd át a tornacuccod.
-Elnézést én Adél vagyok.
Erre aztán mindenki nevetni kezdett. Bence levette a hátamról a pólót, miközben a többiek "húúú-zni" kezdtek. Önkéntelül is elmosolyodtam. Beindult a terembe én meg a folyosóra. A tesizsákommal levonultam az öltzőbe, majd áthúztam a rucim, végül felértem csengetésre. Az anyagot otthon kell kidolgoznom. Szünetben Hanna leült a padomra és megkérdezte mi volt.
-Semmi, de talán...
-Mi talán?
-Hanna végig hallgatnál?
-Figyelek.
A többiek persze nem mentek ki a teremből, mert amolyan ebből balhé lesz uralkodott a teremben.
-Mondjuk, ha nem mentél volna el reggel, mielőtt még föl sem keltesz, mert tudod, hogy mindig elalszok. Akkor nem lett volna az, hogy későn érek ide és Bence talán nem fogta volna meg a kezem, ne adta volna oda a pulcsiját, ha te mondjuk egy ici-picit kedvesebb vagy. Otthon hagytadd volna az esernyőt, mert amikor lementem öltözni, ott volt egy felmentett lány és megkérdeztem tőle mennyire esett, tudod mit mondott? Azt hogy szinte csak csepegett.
-De Adél, honnan tudhattam volna, hogy hogy fog esni az eső?
-Téged komolyan az eső érdekel? Én megkaptam a második igazolatlanomat miattad. Tudod, hogy minig elalszok. Mikor beértél hívhattál volna.
-De miért hívtalak volna?
-Talán mert elaludtam.
-Jó, majd otthon megbeszéljük.
-Jó majd otthon-sóhajtottam. Ezután a "kis" vita után mindenki faggatni kezdett, hogy mi volt. Alig bírtam lerázni őket. Infón a kétszemélyes padokban, ugye névsor szerint ülünk, így én Bence mellett ültem. Mondhatom csodás. Miközben Brecski diktált, addig Bence kitépett egy lapot a füzetéből és írni kezdett. Mellém csúsztatta a papírt.
Haragszol :S
Kicsit, bár nem azzal van bajom, hogy így viselkedtél, csak nem tudom miért...
Tudod, Adél, én... én szeretlek.
Elolvastam a sorokat, majd visszatoltam mellé a papírt, elpakoltam és felkaptam a táskám.
-Tanár úr rosszul vagyok- mondtam.
-Mennyire?
-Nagyon
-Jó Adél akkor menj haza, majd Hanna elmagyarázza az anyagot.
-Rendben, viszlát.
Mielőtt kimentem volna, visszafordultam és mutattam Bencének, hogy hívjon. Kacsintott egyett, majd tovább másolta az anyagot.
~Október 6., Csütörtök [Hanna naplója] #40
Tegnap sok dologra rájöttem. Például, hogyha fele annyira jól főznék, mint ahogy rajzolok, ehető lenne a főztöm. Meg hogy Adélnak hála, nem gyulladt fel a konyha. És régen voltam könyvtárban. Kb ezeken gondolkodtam, miközben a suliba ballagtunk. A suli előtt Dominik, Máté és Bence állt. A fülemben üvöltött az Imagine Dragons-tól a Demons, így nem hallotam semmit. Odaköszöntem a fiúknak és egyedül bementem, mert Adél és Szabi ottmaradt.
Rajz szakkörön elindítottak egy kampányt (!!) és mindenkit megkértek, hogy írja alá. Az állt rajta:
-Ez az új hobbid? Vagy csak szeretsz belém esni?- kérdezte nevetve Beni.
-A szokás nagyúr!- jelentettem ki nevetve, majd elétartottam a kampány papírt, ami már majdnem megtelt.
-Titkárnő Ms. Montana?- olyan hirtelen tört ki belőle a nevetés, hogy azt hittem abba se tudja hagynni. Én meg annya vörös lettem, hogy egy rák elbújhatott volna mellettem. Ennek ellenére aranyos volt, mert nem tett megjegyzést erre, és még alá is írta. A nap végére az összes rajz szakkörös aláírása szerepelt a papíron.
Hazafelé Adélékkal ezen nevettünk. Amikor hazaértünk Adél elment vacsit csinálni. Én meg rajzolni. Ami a főzést illeti; nem megy, nem kell erőltetni. Mire végeztem a rajzommal megjelentek Anyuék. A vacsora nagyon finom volt. Amikor végeztünk Adéllal felmentünk a szobánkba. Hirtelen Adél megszólalni sem tudott.
-Te lerajzoltad Benit?- kérdezte és a szemében szín tiszta elismerés csillogott. Amint ezt mondta most néztem meg először azt, ami csak úgy festegettem, magam sem tudtam akkor még, hogy mit. Pacákból állt az egész. Csakhogy ezekből a pacákból egy arc rajzolódott ki. Tökéletesen felismerhető. Benié.
A teremben valami őrületes ordítás fogadott. 3 tanár volt bent és Martinnal, Ádámmal meg Andrissal veszekedtek. A zene is üvöltött, nem csak a tanárok. Mérai, Béla és Bószáné tették nálunk tiszteletüket. Nos, a teremben valami iszonyat büdös volt. Ez volt a vita tárgya is. Ugyanis a srácok szendvicseket és egy liter tejet akartak rohasztani a szekrényben év végéig, mert már első nap betették őket, és mostanra lett szaguk. Amint Ádám meglátott szó szerint megkérte a tanárokat, hogy várjanak egy percet, mindjárt a rendelkezésükre áll. Megfogta a kezem és odavezetett a szekrényhez és művészien kinyitotta, miközben valaki a háttérbe benyomta a "Hallaluja"-t:D
-Nézd Hanna! Ez maga a művészet. Meg kell védenünk valahogy! Segítened kell!- olyan közel hajolt hozzám, mint amilyen komolyan gondolta ezt az egészet. Ami engem illet elnevettem magam (a másik lehetőség az "elhányom magam" volt:DD) és titkon örültem, hogy nem kel életre az a szendvics, vagy nem ad ki hangokat. Attól tartottam, hogyha tovább rohasszák, még elmászik.
Kb ezen vitatkoztunk kémián is. Andris és Ádám, mikor a tanár nem figyelt vagy a táblára írt olyanokat mondtak be, hogy "jogot a szendvicseknek!" vagy "az a szekrény egy ritka fajta Mizo tejnek a természetes élőhelye". Kb ezzel ment el a nap.Rajz szakkörön elindítottak egy kampányt (!!) és mindenkit megkértek, hogy írja alá. Az állt rajta:
A tanárok meg akarját szüntetni Andris védett szendvicsét
és Ádám ritka Mizo tejét. Segítsetek megmenteni Őket!!
Aláírások:
Nem egy ember aláírta, a legtöbben poénból, de András és Ádám tényleg úgy néztek ki, mint akik komolyan gondolják, de Andris egy-egy új támogatónál rámkacsintott és elnevettük magunkat. Persze engem, mint Titkárnő Ms. Montanát (igen, Martin beavatott a projektbe és kinevezett a hivatlos titkárnőjüknek:D) is munkára fogtak, megkértek, hogy a maradék embertől is kérjek aláírást. Már csak 10-15 ember volt a rajz szakkörön, akik még nem tudtak róla és nem írták alá, amikor véletlenül beleütköztem valakibe és ha nem kap el összeesünk.-Ez az új hobbid? Vagy csak szeretsz belém esni?- kérdezte nevetve Beni.
-A szokás nagyúr!- jelentettem ki nevetve, majd elétartottam a kampány papírt, ami már majdnem megtelt.
-Titkárnő Ms. Montana?- olyan hirtelen tört ki belőle a nevetés, hogy azt hittem abba se tudja hagynni. Én meg annya vörös lettem, hogy egy rák elbújhatott volna mellettem. Ennek ellenére aranyos volt, mert nem tett megjegyzést erre, és még alá is írta. A nap végére az összes rajz szakkörös aláírása szerepelt a papíron.
Hazafelé Adélékkal ezen nevettünk. Amikor hazaértünk Adél elment vacsit csinálni. Én meg rajzolni. Ami a főzést illeti; nem megy, nem kell erőltetni. Mire végeztem a rajzommal megjelentek Anyuék. A vacsora nagyon finom volt. Amikor végeztünk Adéllal felmentünk a szobánkba. Hirtelen Adél megszólalni sem tudott.
-Te lerajzoltad Benit?- kérdezte és a szemében szín tiszta elismerés csillogott. Amint ezt mondta most néztem meg először azt, ami csak úgy festegettem, magam sem tudtam akkor még, hogy mit. Pacákból állt az egész. Csakhogy ezekből a pacákból egy arc rajzolódott ki. Tökéletesen felismerhető. Benié.
~Október 5., Szerda [Adél naplója] #39 2/2
Törin az államok keletkezését vettük, miközben Kapocsi Tibor bácsi, maratonit diktált, el kéne nevezni valahogy a maraton kétszeresét.:D Mikor csöngettek,mindenki egyszerre lélegzett fel, ha nem kaptam ínhüvely gyulladást, akkor gratulálok Kapocsinak. Magyar első felében verset elemeztünk.A második felében helyesírást gyakoroltunk.
-Na akkkor Bence lemásolja a táblára ezt a mondatot- szólította fel Pompor György bá' Bencét. Tök lazán, kisétált, közben fújt egy rágólufit, én meg begöcsöltem. Ennek nem lesz jó vége. Kiért a táblához, megfordult és kacsintott rám egyet, jajj, egyrészt elvörösödtem másrészt feltett egy kérdés:
-Mi van?
-Na elég. Bence 1-es, a szöveg meg ott van a könyvemben nézd meg- üvöltött Pompor.
-Mikor?- tudakolta Bence. A teremben hatalmas csend lett, az óra kattogása is hangos volt.
-MOST!!!
-Jaaaaaaa- megint kacsintott. Áááá. A mondat amit lemásolt így nézett ki:
"Elgúrúlt fények, űres sorok,
a szimpadon poros homáj."
-Na akkor most mindenki elővesz egy lapot, és leírja HELYESEN amit mondok- emelte meg a helyesen szót Pompor. Mellesleg Bence totál bukásra áll nyelvtanból és irodalomból. Óra végén kihívott engem, Hannát, Eriket és Bencét.
-Jó, valamelyikőtök Bencét fogja korepetállni. Irodalom és nyelvtan kategóriában.
-Tanár úr, és ha én nem szeretném?- kérdezte Bence.
-Bence, én így látom jónak.
-De mi nem- mondtuk egyszerre.
-Jó akkor én választok... Hanna, fog korepetállni.
-Rendben, vállalom- sóhajtotta Hanna.
-Na mehettek szünetre. Sziasztok.
-Viszlát.
Lyukas órában, a büfében feltankolva teleettük magunkat. Hanna már hazament, így lemaradt az evésről.Neki elő kell készülni-e a mai korepra. Tánc szakkörön, készültünk az eladásunkra. Ez a szakkör az egyik legnépszerűbb a rajz mellett, szinte minden Da vinci-s erre a 2 szakkörre jár. Álltalában mi mutatunk, be a műsorokon táncot. Betti szerint, nem tudjuk a lépéseket.:D Ami természetesen igaz. A szakkör után Bencével sétáltam haza.
-Mit hallgatsz?- kérdeztem. Ekkor felém nyújtotta fülhallgatóját, valami ismeretlen banda ordított. -Aha, nemrossz.
-Gondoltam, hogy ezt mondod- mosolyodott el.
-Te, figyi...minek kacsintgattál nekem irodalmon?
-Hát...fel akartalak készíteni a hatalmas leszidásra, tudom, hogy nem bírod ha üvöltenek veled is más miatt.
-Honnan tudod, hogy nem bírom?
-Szabi mondta- vágta rá Bence kicsit hamarabban. Nekem nem így tűnt.
-Értem.
Az ajtó előtt előkapartam a kulcsom, majd amikor kinyitottam az ajtót valami égett szag csapott meg.
-Hanna, mondd, hogy nem vacsit csinálsz.
-De Adél csinálok vacsit.
-Bocs Ben, de menekülnöm kell, elbújok az ágy alá- ekkor felfutottam a lépcsőn, ledobtam a táskám a földre és megpróbáltam bemászni az ágy alá. Nem sikerült. A leckémet megírva, lementem a földszintre.
-Hanna, hagyd abba a főzést, majd én csinálok vacsit.
-Jó rendben, az legalább ehető.
-Na látod- mosolyogtam -Bence maradsz vacsira?
-Ja.
Megcsináltam a melegszendvicseket, és letettem az asztalra. Anya nem volt itt. Apa sem volt itt. 3-an ültünk le az asztalhoz és csendben eszegettünk.
-Te Adél, az rohadt finya.
-Köszi- mosolyogtam Ben-re. Vacsi után elment, majd én ledőlem az ágyba gondolkodni. Közben be is aludtam, nem tudom Hanna mikor feküdt le aludni.:)
-Na akkkor Bence lemásolja a táblára ezt a mondatot- szólította fel Pompor György bá' Bencét. Tök lazán, kisétált, közben fújt egy rágólufit, én meg begöcsöltem. Ennek nem lesz jó vége. Kiért a táblához, megfordult és kacsintott rám egyet, jajj, egyrészt elvörösödtem másrészt feltett egy kérdés:
-Mi van?
-Na elég. Bence 1-es, a szöveg meg ott van a könyvemben nézd meg- üvöltött Pompor.
-Mikor?- tudakolta Bence. A teremben hatalmas csend lett, az óra kattogása is hangos volt.
-MOST!!!
-Jaaaaaaa- megint kacsintott. Áááá. A mondat amit lemásolt így nézett ki:
"Elgúrúlt fények, űres sorok,
a szimpadon poros homáj."
-Na akkor most mindenki elővesz egy lapot, és leírja HELYESEN amit mondok- emelte meg a helyesen szót Pompor. Mellesleg Bence totál bukásra áll nyelvtanból és irodalomból. Óra végén kihívott engem, Hannát, Eriket és Bencét.
-Jó, valamelyikőtök Bencét fogja korepetállni. Irodalom és nyelvtan kategóriában.
-Tanár úr, és ha én nem szeretném?- kérdezte Bence.
-Bence, én így látom jónak.
-De mi nem- mondtuk egyszerre.
-Jó akkor én választok... Hanna, fog korepetállni.
-Rendben, vállalom- sóhajtotta Hanna.
-Na mehettek szünetre. Sziasztok.
-Viszlát.
Lyukas órában, a büfében feltankolva teleettük magunkat. Hanna már hazament, így lemaradt az evésről.Neki elő kell készülni-e a mai korepra. Tánc szakkörön, készültünk az eladásunkra. Ez a szakkör az egyik legnépszerűbb a rajz mellett, szinte minden Da vinci-s erre a 2 szakkörre jár. Álltalában mi mutatunk, be a műsorokon táncot. Betti szerint, nem tudjuk a lépéseket.:D Ami természetesen igaz. A szakkör után Bencével sétáltam haza.
-Mit hallgatsz?- kérdeztem. Ekkor felém nyújtotta fülhallgatóját, valami ismeretlen banda ordított. -Aha, nemrossz.
-Gondoltam, hogy ezt mondod- mosolyodott el.
-Te, figyi...minek kacsintgattál nekem irodalmon?
-Hát...fel akartalak készíteni a hatalmas leszidásra, tudom, hogy nem bírod ha üvöltenek veled is más miatt.
-Honnan tudod, hogy nem bírom?
-Szabi mondta- vágta rá Bence kicsit hamarabban. Nekem nem így tűnt.
-Értem.
Az ajtó előtt előkapartam a kulcsom, majd amikor kinyitottam az ajtót valami égett szag csapott meg.
-Hanna, mondd, hogy nem vacsit csinálsz.
-De Adél csinálok vacsit.
-Bocs Ben, de menekülnöm kell, elbújok az ágy alá- ekkor felfutottam a lépcsőn, ledobtam a táskám a földre és megpróbáltam bemászni az ágy alá. Nem sikerült. A leckémet megírva, lementem a földszintre.
-Hanna, hagyd abba a főzést, majd én csinálok vacsit.
-Jó rendben, az legalább ehető.
-Na látod- mosolyogtam -Bence maradsz vacsira?
-Ja.
Megcsináltam a melegszendvicseket, és letettem az asztalra. Anya nem volt itt. Apa sem volt itt. 3-an ültünk le az asztalhoz és csendben eszegettünk.
-Te Adél, az rohadt finya.
-Köszi- mosolyogtam Ben-re. Vacsi után elment, majd én ledőlem az ágyba gondolkodni. Közben be is aludtam, nem tudom Hanna mikor feküdt le aludni.:)
2014. július 6., vasárnap
~Október 5., Szerda [Adél naplója] #38 1/2
Reggel, mivel (sajnos) előbb kellett felkelnem. A hülye 0. óra miatt. Nem szeretem a szerdákat, meg a csütörtököket, meg a péntekeket, meg a vasárnapokat, meg a hétfőket, és a keddeket.:)
A suli előtt nem volt a szokásos 5-ös (Andris, Ádám, Martin, Bence, Dominik), így felmentünk a terembe. Ott se volt senki. Szabi lement az öltözőkhöz, majd mi is Hannával követve a példáját lementünk a tesizsákokkal. Mikor bementünk az öltözőbe nem volt senki, csak Kalu és Réka tesicucca. Ránéztem az órára.
-Hanna, fél órája bent kéne lennünk- nyögtem ki.
-MI???- ordított, majd a fejéhez csapott. -Fejjel lefelé néztem az órámat reggel- nevett.
-Ööö... de, hogy mondjuk meg Kaszánénak, hogy késtünk?- kérdeztem.
-Passz- jött egy egyszerű válasz. Ekkor megfogtam a cuccom és elkezdtem öltözni. Amikor Szasza kész lett, legnagyobb meglepetésemre, benyitott (!).
-Nem sietnétek?- mosolygott. Tök nyugodtan bejött és leült egy padra.
-Szabolcs- néztem rá.
-Húzz már kifelé- üvöltött Hanna, nem tudtam köpni se nyelni, annyira meglepett. Benyitottunk a tesiterembe, majd az épp RG-ző fiúkat és lányokat néztük. Szabi nem bírta, elnevette magát.
-Hallod Szasza, ne nevess, te duplán szívsz- mutatott "Ildi nénire" Ádám. Mindhárman a tanárnő felé néztünk.
-Mégis hol voltatok??- ordított.
-Elnézést tanárnő fejjel lefelé néztem az órát- komolykodott Hanna, bár senki sem bírta, mindenki elnevette magát. A mi hármunk feje vörös volt a nevetéstől, Ildi nénié, meg a vágytól, hogy megbüntessen minket.
-Rendben Adél, Hanna és Bence, rendben- nézett rám, Hannára és Szabira,.
-Én Szabi vagyok- nézett szemtelenül a tanárra a barna tincsei mögül.
-Akkor az- legyintett. -Milyen órátok lesz?- nézett gonoszul.
-Dupla matek- válaszoltam.
-Rendben, akkor titeket elkérlek az elsőről. Most meg álljatok be tesizni- értetlenül meredtem körbe, a többiek nevettek, Hanna is ráncolta a szemöldökét, Szabi, meg kimelegedett és levette a pólóját (!!!!!!).
-Bence, ne húzd ki a gyufát, húzd vissza a pólódat- kiabált Bószáné.
-Ellnézést, rajtam van póló- mosolygott Bence. Ott kész lettünk, nem bírtuk, elnevettük magunkat, zengett az egész tornaterem.
A másik 9.-es osztállyal kellett tesiznünk. A b-sek 3 a c-sek 12 kört futnak- vigyorgott Ildike.
-De nekik csak 3- ordított Szasza.
-Bence, majd ha nem késel az órámról, akkor neked is csak 3 suliköröd lesz, de ha így folytatod, lesz ma 60 is.
-Megyek. Bocs, megyünk.
Szabi egy pillanatra megfogta a csuklómat és elkezdett rohanni, a másik kezével Hanna csuklóját szorongatta. Az első kanyarnál elengedett. Mi Hannával néha kifulladtunk és amikor a tanár nem figyelt sétáltunk. A b-sek kedvesek voltak, mert amikor elféradtunk és megint sétáltunk akkor ők a mi tempónkban futottak, így takartak. A második matekra végre beestünk.
-Menjetek üljetek le- mosolygott Mérai. Szabolcsnak ma pólólevetős napja volt. Megint csak egy gatyában volt (:D) természetesen a teremajtó nyitva állt, aki jött az meg látta Szasza hasát. Matekon sokan álltak meg az ajtóban. Aki megállt azt Mérai behívta,hogy oldja meg az egyenletet. Egy kilencedikes, szegény nem tudta mennyi 9+73, mi meg természetesen kinevettük. Angolon fordítottunk, rajzon meg portrét kellett festeni...
A suli előtt nem volt a szokásos 5-ös (Andris, Ádám, Martin, Bence, Dominik), így felmentünk a terembe. Ott se volt senki. Szabi lement az öltözőkhöz, majd mi is Hannával követve a példáját lementünk a tesizsákokkal. Mikor bementünk az öltözőbe nem volt senki, csak Kalu és Réka tesicucca. Ránéztem az órára.
-Hanna, fél órája bent kéne lennünk- nyögtem ki.
-MI???- ordított, majd a fejéhez csapott. -Fejjel lefelé néztem az órámat reggel- nevett.
-Ööö... de, hogy mondjuk meg Kaszánénak, hogy késtünk?- kérdeztem.
-Passz- jött egy egyszerű válasz. Ekkor megfogtam a cuccom és elkezdtem öltözni. Amikor Szasza kész lett, legnagyobb meglepetésemre, benyitott (!).
-Nem sietnétek?- mosolygott. Tök nyugodtan bejött és leült egy padra.
-Szabolcs- néztem rá.
-Húzz már kifelé- üvöltött Hanna, nem tudtam köpni se nyelni, annyira meglepett. Benyitottunk a tesiterembe, majd az épp RG-ző fiúkat és lányokat néztük. Szabi nem bírta, elnevette magát.
-Hallod Szasza, ne nevess, te duplán szívsz- mutatott "Ildi nénire" Ádám. Mindhárman a tanárnő felé néztünk.
-Mégis hol voltatok??- ordított.
-Elnézést tanárnő fejjel lefelé néztem az órát- komolykodott Hanna, bár senki sem bírta, mindenki elnevette magát. A mi hármunk feje vörös volt a nevetéstől, Ildi nénié, meg a vágytól, hogy megbüntessen minket.
-Rendben Adél, Hanna és Bence, rendben- nézett rám, Hannára és Szabira,.
-Én Szabi vagyok- nézett szemtelenül a tanárra a barna tincsei mögül.
-Akkor az- legyintett. -Milyen órátok lesz?- nézett gonoszul.
-Dupla matek- válaszoltam.
-Rendben, akkor titeket elkérlek az elsőről. Most meg álljatok be tesizni- értetlenül meredtem körbe, a többiek nevettek, Hanna is ráncolta a szemöldökét, Szabi, meg kimelegedett és levette a pólóját (!!!!!!).
-Bence, ne húzd ki a gyufát, húzd vissza a pólódat- kiabált Bószáné.
-Ellnézést, rajtam van póló- mosolygott Bence. Ott kész lettünk, nem bírtuk, elnevettük magunkat, zengett az egész tornaterem.
A másik 9.-es osztállyal kellett tesiznünk. A b-sek 3 a c-sek 12 kört futnak- vigyorgott Ildike.
-De nekik csak 3- ordított Szasza.
-Bence, majd ha nem késel az órámról, akkor neked is csak 3 suliköröd lesz, de ha így folytatod, lesz ma 60 is.
-Megyek. Bocs, megyünk.
Szabi egy pillanatra megfogta a csuklómat és elkezdett rohanni, a másik kezével Hanna csuklóját szorongatta. Az első kanyarnál elengedett. Mi Hannával néha kifulladtunk és amikor a tanár nem figyelt sétáltunk. A b-sek kedvesek voltak, mert amikor elféradtunk és megint sétáltunk akkor ők a mi tempónkban futottak, így takartak. A második matekra végre beestünk.
-Menjetek üljetek le- mosolygott Mérai. Szabolcsnak ma pólólevetős napja volt. Megint csak egy gatyában volt (:D) természetesen a teremajtó nyitva állt, aki jött az meg látta Szasza hasát. Matekon sokan álltak meg az ajtóban. Aki megállt azt Mérai behívta,hogy oldja meg az egyenletet. Egy kilencedikes, szegény nem tudta mennyi 9+73, mi meg természetesen kinevettük. Angolon fordítottunk, rajzon meg portrét kellett festeni...
~Október 4., Kedd [Hanna naplója] #37
Örültem neki, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba. Tegnap Adél is jött velem suliba és boldog voltam, hogy mindenki ott folytatta, ahol abbahagytuk. Kaja csata, tánc az asztalon, önfeledt nevetés. Bár ezek ellenére tegnap olyan semmilyen napom volt. Talán azért mert Adélnak csak egy hármast sikerült összekaparnunk kémián, vagy azért mert leesik róla a pólóm (ebben csak az a vicces, hogy rólam meg az Ő pólói esnek le:D), vagy mert Beni nem jött suliba.
-Mizu Montana?- ült rajz előtt a padomra Bence.
-Szeretem a csokit.- jelentettem ki üveges tekintettel, ezért is rémisztett meg, hogy hirtelen Erik kiabálta a nevem.
-Adél, Hanna! LEVELEEK!- kopogtatta meg a kobakom. Mivel teljesen kiment a fejemből gyorsan összeszedtem a cuccom. Adél követte a példámat.Gyorsan leviharoztunk a rajz szakkör termébe. Amikor berontottam elsőek a terembe a lélegzetem is elállt.
Ott ült, teljes életnagyságban. Pillantása felém siklott. Gyorsan ejtett felém egy mosolyt, majd intett, hogy menjek már be, ami egyedül nem ment volna, csak hogy szerencsére ott volt Adél, aki belökött. Beni neki is gyorsan intett egyet, majd újra elmerült a munkájában.
-Tegnap nem voltál.- jelentettem ki, próbáltam beszélgetést kezdeni.
-A szülimnek vasárnap este kiállítása volt és szerették volna ha otlennék. Egy kicsit elhúzódott, ezért nem tudtam felkelni. Anyuék mondták, hogy akkor maradjak itthon.- mosolygott és két kék szemét az enyémbe fúrta. A tekintete megbabonázott (megint), de úgy tűnt én sem engedem az övét. Pár, órának tűnő másodpercig néztük egymást, amikor megszólalt.
-Jövő hétvégén megint lesz kiállításuk, csak szombaton. Ha gondolod gyere el.- szinte ugrálni tudtam örömömben, ennek következménye ként egy hang nem jött ki a torkomon. Hallottam, ahogy mögöttem Adél nem egy "igen"-t elmorog, de addig nem engedtem fel, amíg oldalba nem vágott.
-Igen, szívesen elmegyek!- mosolyogtam. Már akkor vártam a szombatot.
A nap többi része, csak úgy elsiklott. A magyar és a föci házit ott helyben, az órákon megoldottam, matekon 5-ösre feleltem és olaszon Adél tökéletes előadását halgattuk. Igaz, tesin annyira el voltam szállva, hogy Bence és Ádám 3x rúgtak fejbe egy focilabdával, én meg csak nevetgélve visszarúgtam azt. Egy tökéletes nap tökéletes befejezése volt, hogy anyuék még el is engedtek, minden vita nélkül. Megkérdeztem Adélt, hogy nincs-e kedve velemjönni, de azt mondta, hogy ez az én "randim", mire felvilágosítottam, hogy ez nem randi, csak elhívott, hogy együtt nézzünk csodálatos, művészi képeket, és együtt hódoljunk hőnszeretett hobbinknak, a rajznak. Megjegyzem, nem vagyok belé szerelmes. Csak egyszerűen tetszik. Igen Adél, olvasgathatsz a naplómban, de megbosszulom!
Ez van:DD♥
-Mizu Montana?- ült rajz előtt a padomra Bence.
-Szeretem a csokit.- jelentettem ki üveges tekintettel, ezért is rémisztett meg, hogy hirtelen Erik kiabálta a nevem.
-Adél, Hanna! LEVELEEK!- kopogtatta meg a kobakom. Mivel teljesen kiment a fejemből gyorsan összeszedtem a cuccom. Adél követte a példámat.Gyorsan leviharoztunk a rajz szakkör termébe. Amikor berontottam elsőek a terembe a lélegzetem is elállt.
Ott ült, teljes életnagyságban. Pillantása felém siklott. Gyorsan ejtett felém egy mosolyt, majd intett, hogy menjek már be, ami egyedül nem ment volna, csak hogy szerencsére ott volt Adél, aki belökött. Beni neki is gyorsan intett egyet, majd újra elmerült a munkájában.
-Tegnap nem voltál.- jelentettem ki, próbáltam beszélgetést kezdeni.
-A szülimnek vasárnap este kiállítása volt és szerették volna ha otlennék. Egy kicsit elhúzódott, ezért nem tudtam felkelni. Anyuék mondták, hogy akkor maradjak itthon.- mosolygott és két kék szemét az enyémbe fúrta. A tekintete megbabonázott (megint), de úgy tűnt én sem engedem az övét. Pár, órának tűnő másodpercig néztük egymást, amikor megszólalt.
-Jövő hétvégén megint lesz kiállításuk, csak szombaton. Ha gondolod gyere el.- szinte ugrálni tudtam örömömben, ennek következménye ként egy hang nem jött ki a torkomon. Hallottam, ahogy mögöttem Adél nem egy "igen"-t elmorog, de addig nem engedtem fel, amíg oldalba nem vágott.
-Igen, szívesen elmegyek!- mosolyogtam. Már akkor vártam a szombatot.
A nap többi része, csak úgy elsiklott. A magyar és a föci házit ott helyben, az órákon megoldottam, matekon 5-ösre feleltem és olaszon Adél tökéletes előadását halgattuk. Igaz, tesin annyira el voltam szállva, hogy Bence és Ádám 3x rúgtak fejbe egy focilabdával, én meg csak nevetgélve visszarúgtam azt. Egy tökéletes nap tökéletes befejezése volt, hogy anyuék még el is engedtek, minden vita nélkül. Megkérdeztem Adélt, hogy nincs-e kedve velemjönni, de azt mondta, hogy ez az én "randim", mire felvilágosítottam, hogy ez nem randi, csak elhívott, hogy együtt nézzünk csodálatos, művészi képeket, és együtt hódoljunk hőnszeretett hobbinknak, a rajznak. Megjegyzem, nem vagyok belé szerelmes. Csak egyszerűen tetszik. Igen Adél, olvasgathatsz a naplómban, de megbosszulom!
Ez van:DD♥
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)