~Október 2., Vasárnap [Adél naplója] #34

Tegnap mikor Hanna hazaért azonnal a nyakamba ugrott örömében.

-Úúú, Adél gyere fel, el kell neked mondanom valamit- mosolygott rám a szemeivel. Mindketten anya felé sandítottunk, aki egy kamaszkezelő könyvet bújt. Hangosan felnevettünk, mire anya is felkapta a fejét,

-Menjetek csak- nézett ránk. -Olyan gyorsan felnőtök- könnyezett.

-Anyaaaa- mondtuk egyszerre. Én szívem szerint, a nappaliba maradtam volna, de Hanna megfogta a csuklóm és felrángatott a lépcsőn. A szobánkba beérve, azonnal ráfordította a zárat az ajtóra. 

-Adél...az van, hogy van a rajzszakkörön egy srác, akibe ma elbotlottam, miközben egy papírköteget vittem. És... Bocsánatot kért, majd a szétszóródott papírlapokat összeszedte és felvitte a termünkbe. Ott leült mellém a padba és elkezdte kiszínezni a leveleket. Később összetoltuk a padokat, és együtt színeztünk. A neve Róti Benett, de mindenki Beninek szólítja. Gyere nézzük meg a Face adatlapját- ezek után leszedte a polcról az alig használt, poros laptopot, majd megnéztük az adatlapját.

Név: Róti Benett (Beni)
Kor: 16 
Hobbi: Rajzolás, gitározás, focizás, halászás, szörfözés, kenuzás, vitorlázás, úszás
Egyéb: A szülei híresek






-Jaj, Adél, olyan cuki- nézett a szemembe Hanna.
-Hanna, neked tetszik- mosolyodtam el.
-Nem is- vágott vissza.
-Dehogynem- a csendet ami akkor ránk telepedett egy halk kopogás törte meg. Amikor nyílt az ajtó Andris fejét, bedugta, hogy bejöhet-e.
-Gyere- nevettem fel.
-Nem is kellett volna kopognod. Csak benyitni és kész- nevetett Hanna.
-De kopogni illik- nevetett Andris.
-Te tudod- hagytam rá. -És mi járatban errefelé?
-Ööö... a költözésről akartam beszélni. Hanna... nekem... el kell költöznöm- dadogta. -A félévet még itt töltöm és utána nekem el kell mennem- ekkor könnybe lábadt a szeme.
-Andris...én, sajnálom- a megérzéseim nem csaltak.
-Andris... gyere menjünk ki sétáljunk egyet- néztem rá. Mikor Andris bólintott visszafelé ránéztem Hannára, aki biccentett egyet, hogy nem csaltak a megérzéseim.
-Anya, elmentünk sétálni, és ne menj fel Hannához, hagyd most- komolyodtam el.
-Mi történt?
-Semmi, csak, most magányra vágyik- nyugtattam anyut. Vette a lapot úgyhogy tovább csinálta a vacsit.
Mikor Andrissal sétáltunk, a kapunknál elköszönt. Amikor, bementem anya és apa vacsorázott.
Anyu, én most nem vagyok éhes- figyeltem. Álltam, a tekintetét, hagytam, hogy fürkésszem. Bólintott. Ekkor felrohantam a lépcsőn és egyenesen az ágynál zokogó Hannához léptem. Leültem mellé, és vigasztalni kezdtem.