2014. április 24., csütörtök

~Szeptember 3., Csütörtök [Adél naplója] #9

Rajz szakkörön én Szaszával készültem a versenyre. Ő is jelentkezett. Mi együtt oldjuk meg, hogy ő elkezd egy képet és én meg fojtatom egy másik lapra. Ezzel elvoltunk egy darabig.
Mikor vége lett a rajznak, megnéztem Martin és Hanna portréját. Martin (már nem tetszik, olyan furi lett) eszméletlenül szépen fest, de ugyanakkor Hanna is. Mindketten eszméletlen jók. Na tehát, amikor vége lett a rajznak, akkor fogtuk magunkat Hannával és elköszöntünk mindenkitől, kivéve Szaszától és Andristól akik velünk jöttek. A suliboxunkhoz érve mind kivettük a cuccainkat és táskákkal, kardikkal vonultunk ki a suliból. Hazafelé menet Andris és Hanna beszélgettek (sokáig), én meg megbeszéltem Szaszával, hogy a hétvégén átmegyek hozzájuk és egy egész napos PSP napot tartunk :) Én inkább fiúsabb vagyok, mint lányos. Foci, PSP, ilyenek. Én apát örököltem, Hanna meg anyát.
Mikor elköszöntünk Andristól, Szasza is elment a szomszédba (tehát haza) és, mi ketten maradtunk. Amíg Hanna kereste a kulcsát én megnéztem a postaládát. Anyának jött. Nem számla volt. Nem tudom, vagyis nem tudtam. Amikor beléptünk a házba, Hanna felment az emeletre a szobánkba, megírni a házit. Én csináltam vacsit, hogy apának és anyának ne kelljen. Végül is Hanna kívánságára zöldbabfőzeléket csináltam fasírttal. Mikor Én végeztem Hanna váltott a konyhába. Én leckét írtam Ő meg addig terített. Aztán mindketten készen lettünk. Nem bírtuk megállni, hogy ne bontsuk ki anya levelét. A levélben ez állt:

 Kedves Horvát Angéla!
Szeretném felhívni a figyelmét, hogy jelenlegi munkahelyén kevesebb fizetést fog kapni, ezért vagyok itt, én Koter Dávid. Szeretném, ha Ön átállna a TV-sekhez. Ahol a TV-ben főzhet és sokkal több fizetést kapna, és ha a nézettség növekszik emelést is kaphat, heti 1000 Ft-ot. 
Gondolja végig!
                                                                                                               Koter Dávid  
2014 Szeptember 3.                                                                             

Mi Hannával nagyon izgatottak lettünk. Anya és apa hazajött. Anyánalk elmondtuk a hírt és örömében sikított. Holnap ír nekik egy levelet. Apa örült a vacsinak, mindenki megette a főztömet.
Hanna után Én fürödtem, aztán bemásztam az ágyba és el is aludtam.                    

1 megjegyzés:

  1. Javítsd a dátumot, illetve a napot, mert ez nem szerda, hanem csütörtök.
    Amúgy napról napra büszkébb vagyok rád (nem mintha eddig nem lettem volna...)! ;)
    Mellékesen szuper! :D

    VálaszTörlés